2011. január 30., vasárnap

Fülik

Megkezdődött a kutyagyártás. Vagy inkább folytatódik. A falkáról képek hamarosan! :-)

2011. január 29., szombat

Bügyi

Drága nővérem még nagyon régen a Nők lapjából vett minta alapján elkészítette Bügyit. Bügyi egy beazonosíthatatlan izé, de a családban mindenki tudja, ha Bügyiről van szó, akkor erre a fura kis lényre gondolunk:



Azt már nem tudom, hogy Timcsi honnét vette ezt a nevet, talán majd itt választ ad rá.

Nővérkénk a messzi Ausztráliában, Sydneyben tengeti mindennapjait. Karácsonyra a legjobb, legszemélyesebb ajándékokat igyekeztük küldeni. Márta nővérem kitalálta, hogy küldjük el Timcsónak Bügyit, biztos nagyon örülne neki, de aztán rájöttünk, hogy súlyra túl nehéz (drága a posta). Mártának eszébe jutott, ha már úgyis ilyen nagy varrásban vagyok, készítsem el Bügyit kisebb kiadásban, új köntösben, angyalszárnyakkal. Polárból varrtam, az eredeti formát cérnamosollyal és egy kis szívvel egészítettem ki. Mondanom sem kell, hogy Timcsó nagyon meghatódott, amikor meglátta Bügyit, mi meg örültünk, hogy messzeföldre került testvérünknek ekkora örömet okoztunk. Szerencsére Bügyi még a nagy Tasmán túra előtt megérkezett Sydneybe, így nővéremékkel bejárhatta messzibbnél messzebb földét.



2011. január 24., hétfő

"Hintaló-galopp"

Mindig is lóbolondnak tartottak, így nem kell sok idő, hogy felvegyem a gyerekkori fonalat, és ismét lovas témához nyúljak, és mi sem lehet ennél jobb alkalom, mint a karácsony. Sajnos a tervezett hintaló a kivitelezési munka elhúzódása miatt nem került a karácsonyi portékák közé, de igyekszem minél előbb megtalálni a legmegfelelőbb szabásmintát, hintatalp kivitelezést és rögzítést, hogy sorozatgyártásban születhessen ez a gyerekjáték. A ló teste erős lenvászon anyagból készült, a sörénye barna fonálból, vattával tömtem jó masszívra. A hintatalpat egy kb. 4 mm vastag falemezből fűrészeltem ki. Nem tartott sokáig, de azért megszenvedtem vele. Ha több lovacskát is akarok, akkor a hintatalp gyártást valahogy meg kell oldanom, mert ahhoz túl nagy meló, hogy egyesével farigcsáljam őket (ötlet, valaki?).



Alapját egy Praktika magazinban látott fotó ihlette, a szabásminta teljesen egyedi, saját készítésű. Hintatalp nélkül is elkészítettem, de már nem gombbal rögzítettem a lábát, hanem a testébe varrtam, nem kis melóval. Első számú Gáspár volt, majd ezt követően készült el Beus barátnőm Ladyje, aki nagy sikert aratott annak ellenére is, hogy kicsit far nehéz lett a lelkem, de azért megáll a lábán. Ebből a formából készül majd pihe-puha, ölelgetős fajta is, de mindenképpen szeretnék olyan hintalovat, aminek kerekei vannak, és húzható, vonható.

2011. január 21., péntek

Indula

Varrni mindig is szerettem, de csak kézzel öltögettem, hiába egy varrónő édesanya két finomra hangolt varrógéppel, soha nem vonzott, hogy odaüljek, és megtanuljam, hogyan kell nyomni a pedált. Azt viszont nagyon szívesen nézem, ahogy egy-egy ruha elkészül, csodálom anyu precizitását, és tudását, imádom a Burdákat lapozgatni, és súlyos hiba bemennem egy méteráru boltba, mert biztos, hogy üres kézzel nem kerülök ki onnét.
Már gyerekkorom óta az orromban van a jelölő kréta jellegzetes szaga, sokat lábatlankodtunk varrás közben, játszottunk a gombos dobozzal, az anyagokkal, néha még készült is valami.
Szóval mindezzel csak arra akarok kitérni, hogy soha nem állt messze tőlem ez a világ, de mégis elkerült. Sokkal inkább vonzott a kézi rajz, a festés, mint az, hogy egy minta után bármit megvarrjak.
Hogy mégis mi vezetett ahhoz, hogy vegyek egy varrógépet? Szeretem a barátaimat saját készítésű ajándékkal meglepni. Kedves fodrászom – mivel decemberre várták a trónörököst – tavaly október elején dolgozott utoljára. Szerettem volna neki meghálálni azt a sok figyelmességet, a sok kellemes időt, amit nála, a keze alatt/között töltöttem, így elhatároztam, hogy a baba születése okán meglepem egy kis ajándékkal. Alapötlet: falvédő a gyerekszobába. A terv már korábban elkészült, felvázoltam az elefántokat, a felhőket, léggömböket, mindezt filc anyagból készítettem el, az egészet kézzel végigöltve.







Amikor készen lett, felötlött bennem, hogy mennyivel egyszerűbb és gyorsabb lett volna mindez (a négy hosszú estén át tartó meló) varrógéppel felszerelkezve. Aztán annyira elültettem a bogarat a saját fülemben, hogy felmértem anyagi helyzetemet, majd elkezdtem kutakodni a Vaterán, ahol rengeteg használt, de jó állapotban lévő gépet találtam. Anyuval megbeszéltük, hogy mi az, amire nekem szükségem volna, és ennek megfelelően kiválasztottam néhány pedálos csodát. A nagy Vaterázásnak egy nagyon izgalmas licitálás, és egy egészen más gép megvétele lett az eredménye. Az adás-vétel lebonyolódott a hét elején, és én pénteken már saját szememmel vizslattam az új szerzeményem. Semmit nem tudtam a működésről, a cérna befűzésről, az orsózásról, tehát semmiről! Ez okozott is némi izgalmat már az első nap, ugyanis sikerült úgy beszorítanom a cérnát a bobinba és az orsóházba, hogy a gép megállt, se kép, se hang. Hiába néztem, hol lehet szétszedni, semmi. De nem hagyott nyugodni a dolog, másnap természetesen szétszedtem, eltávolítottam a beszorult cérnát, és szépen muzsikált. Azóta is ismerkedünk, küzdünk, néha feladja a leckét, olykor telefonos segítséget kérek anyutól, és megy minden tovább. Szerencsére anyu kapható egy kis technikai oktatásra is, így szépen, lassan pár fogást majd el tudok tőle tanulni. Addig is szinte minden este gyakorlatozom, és míg nem jön a jó idő, és nem lehet bringázni, a varrógéppel pedálozom. :-)